Mi történik, ha az állásinterjú túl könnyűnek tűnik? Ha nincs benne kihívás, irreálisan kevés kérdés hangzik el, és az egész inkább csak egy laza beszélgetésnek érződik? Egy ilyen helyzet elsőre jól hangzik, de valójában vészjósló lehet számodra.
Olvasd tovább a cikket, és ismerd meg az egyszerű állásinterjú red-flagjeit!
A sorsod lehet, hogy már előre meg volt pecsételve
Egy könnyű állásinterjú egyik leggyakoribb oka az lehet, hogy a pozíció valójában már betelt. A cégek sokszor nem mondják le az előre egyeztetett interjúkat, még akkor sem, ha közben már valakit felvettek a pozícióra. Ilyenkor az interjú inkább csak formalitás, és a vállalat nem teszi próbára a képességeidet, mert a döntés már megszületett.
Fontos, hogy ettől függetlenül még nyerhetsz azzal, ha kiválóan teljesítesz. Ha az új kolléga felmond a próbaidő alatt, te lehetsz az első, akit visszahívnak. Emellett remek kapcsolatépítési lehetőségként is tekinthetsz egy ilyen interjúra.
Az is lehet, hogy talonban tartanak
Az is előfordulhat, hogy a munkáltató egyfajta „B opcióként” tekint rád. Ilyenkor, ha az újonnan felvett kolléga mégsem válik be, vagy más okokból megüresedik a pozíció, akkor visszanyúlnak az interjúk során talált ígéretes jelöltekhez. Ettől függetlenül nem fognak túl sok energiát fektetni abba, hogy mélyreható kérdéseket tegyenek fel, hiszen nincs azonnali nyomás a felvételre.
Azonban ne hagyd, hogy ez befolyásolja a hozzáállásodat! Ha mindent beleadsz, pozitív benyomást keltesz, és ha később szükség lesz egy új munkatársra, sokkal nagyobb eséllyel fognak visszahívni.
Mi van, ha Te rontottad el a bemutatkozást?
Az állásinterjú első három perce kritikus.
Sokszor már ebben az időszakban eldől, hogy a cég komolyan foglalkozik-e veled vagy sem. Ha a bemutatkozásod nem sikerül jól, és nincs világos koncepciód arról, hogy miért vagy alkalmas a pozícióra, akkor az interjúztatók egyszerűen feladhatják a próbálkozást. Ez lehet az oka annak, hogy az állásinterjú túl könnyűnek tűnik – egyszerűen nem akarnak több energiát fektetni abba, hogy „megizzasszanak”, mert nem tartanak téged megfelelő jelöltnek.
Ha úgy érzed, hogy az állásinterjú ezen a ponton siklott félre, mindenképp dolgoznod kell a bemutatkozásodon. A beszélgetés során világosan be kell mutatnod, hogy:
Lehet, csak simán nem vagy szimpatikus
Az is lehet, hogy az interjúztatóknak nem vagy szimpatikus. Bizonyos cégeknek lehetnek „egyezményes jelei” arra vonatkozóan, hogy egy jelöltet nem tartanak megfelelőnek, például, ha az egyik cégnél az interjúztatók lefordítják a telefonjukat. Ilyen helyzetekben az állásinterjú gyorsan átmehet egy könnyed beszélgetésbe, anélkül, hogy valójában próbára tennének téged.
Ez persze nem mindig a te hibád, hiszen minden cég más szempontok alapján keres új kollégát, de érdemes utólag átgondolnod, hogy miben javíthatsz a következő alkalomra.
Vagy talán Te lennél a tökéletes jelölt?
Ha kétség kívül téged tartanak a legerősebb jelöltnek az állásinterjú során, a döntéshozók feleslegesnek érezhetik a további erőfeszítéseket. Ez azonban a ritkább forgatókönyvek közé tartozik, ezért mindig érdemes felmérni, hogy a könnyed hangvétel az első pillanattól kezdve ilyen volt-e, vagy az interjú későbbi részében vált ilyen laza légkörűvé.